A MEWA-nál ember és gép egy csodacsapatban focizik

 

 

 

Ugyanabban az évben, amikor Amerikában a Fordnál legyártották az első T modellt, amelyet Tin Lizzynek, azaz Bádog Bözsinek is becéztek, Németországban Hermann Gebauer megalapította a MEWA vállalatot. Erre 1908-ban, a szászországi Görlitzben került sor, egy olyan időszakban, amikor a termelővállalatok éppen az „Ipar 2.0” kapujában álltak – azaz éppen elkezdődött a gyártási folyamatok automatizálásának időszaka. A termékeket gyorsan és olcsón kellett előállítani, hogy a kispénzű fogyasztók is megvehessék őket. A MEWA is zászlajára tűzte ezt az alapelvet, és a gyárak támogatására kidolgozta innovatív törlőkendő-rendszerét. Azóta eltelt 112 év, ám a MEWA pontosan ezzel a törlőkendő szolgáltatási rendszerrel áll azon üzemek rendelkezésére, amelyek most állnak át az Ipar 4.0 elveinek alkalmazására.

 

Futószalagok, ipari robotok, automatizálás, digitalizálás – a termelőüzemek az elmúlt száz év során komoly mértékben változtak. A MEWA az ipari fejlődés minden lépcsőjénél az elsők közt ugrotta meg a következő szintet. A német központú textilszolgáltató egy olyan törlőkendő-rendszerrel támogatta az iparvállalatokat, amely biztosította számukra az ipari törlőkendőket, és gondoskodott arról, hogy azokat használat után begyűjtsék, kimossák, szükség esetén kijavítsák, majd újra eljuttassák rendeltetési helyükre. Mindeközben a MEWA belső folyamataiban is tudatos fejlesztéssel tért át az Ipar 2.0 szintjéről a 4.0 szintjére. A siker képlete, amellyel a minőség romlása nélkül képes volt a hatékonyság folyamatos növelésére, így hangzik: a MEWA-nál ember és gép egy csodacsapatban focizik.

A MEWA a mai napig nagyteljesítményű üzem és magas szintű szolgáltató egyszerre. Ügyfelei számára ennek az előnye kézenfekvő: értékarányos és egyéni igényekhez szabott szolgáltatási rendszerhez jutnak. Ez a szisztéma a jól képzett gépkocsivezetőkön, a MEWA „ügyfélkapcsolati tanácsadóin” nyugszik, akik nemcsak begyűjtik és kiszállítják az ipari törlőkendőket, hanem felveszik és továbbítják az ügyfelek kívánságait is. Ezen túl a myMEWA, egy modern, szolgáltatásait tekintve nemrégiben kibővített ügyfélportál – ezen keresztül például nyomon követhetőek és menet közben akár módosíthatók is a szállítások –, valamint egy átfogó információkat nyújtó, chat-funkcióval is rendelkező weboldal is a megrendelőket szolgálja.

 

Egy dolgozó gyakorlott szemmel vizsgálja át a frissen mosott törlőkendőket

 

A MEWA az elmúlt évtizedekben folyamatosan optimalizálta „termelési” folyamatait: a törlőkendők mosását és javítását. Saját fejlesztés a speciálisan szövött, különleges nedvszívó képességgel bíró törlőkendő, a mosó- és szárítóberendezések, a környezetkímélő mosási eljárás, a többlépcsős minőségellenőrzés és a szolgáltatási rendszer működtetésében kulcsszerepet játszó biztonsági tárolóedény is.

 

Mi is történik most? Az irányítóközpontban a legapróbb részletekig ellenőrzik a folyamatokat

 

Utóbbi szolgál a tiszta és szennyes törlőkendők tárolására és szállítására. A frissen mosott törlőkendők az ellenőrzések után a futószalagról ezekbe a konténerekbe hullanak, és a mért súly jelzi, hogy mikor került megfelelő mennyiségű kendő az edénybe. A minőségi ellenőrzést emberek és gépek végzik: a kimosott törlőkendők futószalagon mozgó kupacait először az ezzel foglalkozó dolgozók vizsgálják át. Azt nézik, hogy maradt-e a kendők közt idegen szennyeződés, vannak-e lyukak vagy elvékonyodások a textílián. Ha a gyakorlott szemek ilyet fedeznek fel, kirostálják a nem megfelelő darabot. Ezután következik a második, automatizált teszt – ha ezen is megfelelnek a kendők, akkor már kiszállíthatók. Ha nem: újramossák vagy kiselejtezik őket. Az innovatív minőségellenőrzési eljárás mindössze percekig tart. A kendőket 90°C-on 15 percig mossák. Ez éppen öt perccel több, mint amennyit a tudományos kutatások ajánlanak a hőkezeléssel történő dezinfekcionálásra. Így biztosak lehetünk abban, hogy minden csírát sikerült teljesen kiirtani: a törlőkendők higiénikusak és tiszták.

 

 

Automatikus ellenőrzés egészíti ki az emberi átvizsgálást

 

A MEWA a múlt század nyolcvanas éveiben kezdte alkalmazni mosó- és szárítóberendezéseit, amikor egységesítette törlőkendő-kínálatát. Korábban egyenként, minden ügyfél számára saját logójával ellátott kendőket gyártottak. Az újítás célja az volt, hogy energiát, mosószert és vizet takarítsanak meg. Ez éppen úgy hangzik, mint napjaink legfontosabb célkitűzései! Ebből is látható, hogy a MEWA mindig időszerűen, sőt, sokszor egy-egy lépéssel előre is gondolkodott. A nyolcvanas években ezért is született meg az a ma is korszerű döntés, hogy egy szinten kezelik az expanziós célú és a környezetvédelmi célú beruházásokat.

 

 

www.mewa.hu